Startup Hét Debrecen kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Startup Hét Debrecen
Jön a Startup Hét Debrecen!
Az INPUT Program és a Startup Campus Incubator közös szervezésében, valamint a helyi ökoszisztéma szereplőinek közreműködésével, 2018. november 19-23 között, már negyedik alkalommal rendezik meg a legnagyobb vidéki startup eseményt, a Startup Hét Debrecent.
Cikkgyűjtő
További híreink
Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban
Két szemeszteren keresztül kísérelték meg matematikai kurzusaikon ChatGPT-szerű mesterséges intelligencia használatát a Corvinus oktatói: diákjaik mindvégig szabadon használhatták feladataik elkészítéséhez, sőt, vizsgáikhoz is a MI-t. Az eredmény a két oktatót is meglepte: csökkent a hallgatók motivációja és a csoport általános tudásszintje, valamint jobban kiéleződtek a hallgatók közötti társadalmi egyenlőtlenségek is.
Techóriások özönlöttek a Városligetbe
Az AI Summit 2024 grandiózus eseményként vonzotta a mesterséges intelligencia iránt érdeklődőket a Városligetbe szeptember 9-én és 10-én. Az Indamedia kiadó által szervezett konferenciára a jegyek már az indulást megelőző napokban elfogytak – a rendezvény két napjára közel 3000-ren léptek be. Itt az AI-t gyakorlatilag minden aspektusból megközelítették, és olyan nemzetközi technológiai nagyágyúk is képviseltették magukat, mint a Microsoft, az Amazon, a Google, de még a Financial Times is.